Az ember hátat fordíthat önmagának és a világnak, de nem fordíthat hátat annak, ami benne lakozik.
Bár korábban úgy határoztam, nem írok többé blogot, bizonyos körülmények és belső késztetések arra sarkalltak, hogy újra billentyűzetet ragadjak. Ez a blog arról fog szólni, ami mindig biztos pontot jelentett számomra, ahová újra és újra visszatérek, bárhová is sodorjon az élet.
Kamaszkorom óta izgatnak a hátborzongató és nyugtalanító történetek, melyek legkiválóbb példányait H. P. Lovecraft munkái között találtam meg. A szerző letaglózó víziói kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkivilágomban és gondolkodásomban. Egyfajta “lelki-szellemi társra” leltem a “különc” és “visszahúzódó zseni” személyében. Később értettem meg, hogy munkássága nem előzmény nélküli, hogy a kor, amiben élt, a társadalmi környezet és a magánéleti tényezők egyaránt formálták, alakították művészetét, hogy világnézetünk — Mily fájdalmas felismerés volt! — nem minden ponton egyezik, és hogy a szerző sokkalta összetettebb személyiség volt, mint azt gyakran láttatni igyekszik az utókor. Később ismertem meg Lovecraftot, az embert, mint Lovecraftot, a látnokot. Pedig ez kellett ahhoz, hogy megértsem, milyen felfoghatatlanul nagy az Ő jelentősége!
Bár nagyon hamar betekintést nyertem azokba a “titkos tanokba”, amelyek a szerző életútját és művészetét a valóságnak megfelelően és árnyaltan jelenítik meg, amelyek felfedik a “lovecrafti irodalom” történetét, sokáig magányosnak éreztem magam ezzel a tudással. Aztán 2016-ban megmoccant valami a mélyben, és egy régi-új világ tárult fel előttem. Elindult az Azilum lovecrafti magazin az új erőre kapó H. P. Lovecraft Portál vadhajtásaként, útjára indult a Black Aether is, a The Black Aether online magazin kiadványa. Utóbbinak hála megismertem számos, rendkívül tehetséges magyar szerzőt, akik látásmódjukban, alkotásaik témájában és hangvételében a legszilárdabb lovecrafti hagyományokhoz igazodtak. A magazinban megjelenési lehetőséget kapó szerzők közül nem eggyel tartalmas interjút is készíthettem. Többek között Farkas Balázs, Galamb Zoltán, Molnár András, Veres Attila is készséggel válaszoltak amatőr kérdéseimre. A Black Aether lapjain jelentek meg első írásai Veres Attilának, akinek 2017-ben jelent meg első (lényegében a magyar irodalomtörténet legelső) weird fiction regénye, Odakint sötétebb címen. Ugyanebben a magazinban mutatkozott be Erdei Lilla, akinek Ébrény című írása az egyik, ha nem a legkiválóbb magyar weird fiction novella.
2017-ben megalapult a Magyar H. P. Lovecraft Társaság, Tomasics József (a The Black Aether főszerkesztője) elnöklete alatt. Innentől kezdve összeszedett keretek között elindult Lovecraft munkásságának és életének hazai feltárása és megismertetése a nagyközönséggel (nem elfeledve, hogy a témát behatóan ismerő írók, bloggerek és egyéb médiumok korábban is hallatták a hangjukat saját platformjukon és csatornáikon keresztül). 2019-ben megrendezésre került az Első Országos H. P. Lovecraft Találkozó — tudomásom szerint az első ilyen témájú találkozó Magyarországon.
Mindeközben Somogyi Gábor kiadó-szerkesztő gondozásában, később pedig a TBA Könyvek zászlaja alatt az Azilum lovecrafti magazin is töretlenül megjelent (maga mögé gyűjtve tehetséges cikkírók és fordítók sorát), valamint elindult egy páratlan antológia-sorozat Árnyak az időn túlról címen, illetve Lovecraft nagy elődje, Arthur Machen munkásságát bemutató kötet is napvilágot látott. Az Azilum tavaly elérte a huszadik lapszámát, a jeles alkalomra pedig egy különszám is készült. Idén pedig megkaptuk kortárs weird-szerző felejthetetlen és felkavaró novelláskötetét. John Padgett, A hasbeszélés művészete című gyűjteménye az év egyik legfontosabb megjelenése.
2017-óta fut az Attraktor kiadó klasszikus fantasztikus irodalmi műveket, illetve misztikus és bűnügyi történeteket bemutató sorozata. A Szukits és a Delta Vision is jelentet meg klasszikusokat, a téma jelenkori recepciójára pedig több hazai kiadó is (Agave, Gabo, Fumax…) rávilágít időnként. Tematikus csoportok alapulnak, ahol a a lovecarfti örökséget a populáris kultúra számos területének aspektusából vizsgálhatjuk.
2022-ben újabb mérföldkőhöz érkezett a Black Aether magazin: a kilátástalan gazdasági helyzet okán a kilencedik szám után a folyóirat (vélhetőleg hosszú) pihenőre vonul. Bár ezzel nem szűnik meg maga a The Black Aether, nem ér véget az a folyamat, ami H. P. Lovecraft nagyságának bemutatásával és egy itthon szinte ismeretlen irodalmi stílus behozatalával kezdődött, valamint az amatőr írók, írni vágyók is bizalommal fordulhatnak továbbra is Tomasics Józsefhez és munkatársaihoz (illetve nagyon fontos tudni, hogy az Azilum megjelenése folytatódik), ez az esemény mégis kijózanítólag hatott. Igen, megszoktuk, hogy nincs fény az alagút végén, de a sötétséget is elvehetik tőlünk! Persze csak, ha hagyjuk! Mert a sötétség (ahogyan a fény is), bennünk él – mi vagyunk –, ha feladjuk, önmagunkat adjuk fel. Ahogyan a közösségi média átveszi minden egyéb közösségi kommunikációs formának a helyét, majd multimédiás metaverzummá válik, ahogyan szép sorban a legigényesebb blogok szerkesztői is elvesztik lelkesedésüket, úgy válik a jövőben az írott szó, a tiszta, nem manipulált írott szó még inkább értékké, ritka kinccsé.
Úgy döntöttem, blogot indítok, hogy rendszerezzem ismereteimet és élményeimet ezzel a számomra oly kedves témával kapcsolatban. Itt ejtem meg az Azilum és a Black Aether magazinok lapszámainak, valamint a TBA Könyvek valamennyik kiadványának bemutatását. Az Attraktor kiadó két tematikus sorozatának, és más kiadók vonatkozó műveinek bemutatását. Nem ritkán a modern kori horror, valamint a film-, képregény- és játékművészet területére is elmerészkedek majd. Az across.the.void blog hasábjain értekezek majd egyik kedvenc témámról is: a klasszikus és modern antológia formátumú filmsorozatokról is.
A blog címét H. P. Lovecraft Fungi from Yuggoth című költeményéből vettem.
(nem véletlenül lehetnek ismerősek a fenti sorok azoknak, akik esetleg követték Medium-naplómat – azzal is vannak terveim még)
