Az antológia-sorozatoknak a televíziózás hajnala óta szakadatlan a pályafutása: az ötvenes évektől kezdve nem volt olyan év, amikor ne futott volna egy-vagy több ilyen sorozat a tévében. A műfaj a rádiójátékokból nőtte ki magát és természetesen ezer szállal kötődik irodalmi hagyományokhoz. A krimi, a sci-fi, a horror, a filmdráma, a western és még számos más zsáner területéről kerülnek ki antológia-sorozatok. Hatásuk nem csak az újabb és újabb filmantológiákon érezhető, de nagy mértékben inspirálták az olyan epizodikus, átívelő történetszálas sorozatokat, mint az X-akták, vagy a Fringe, és a nem epizodikus sikersorozatok jó részét is.

Nem csoda, hogy a szokatlan, meghökkentő, vagy egyenesen rémisztő történetek kedvelői is bátran szemezgethetnek az ilyen produkciók epizódjai közül. Azonban vigyázz! – ha érdeklődésed rajongássá fajul, akkor egy olyan gyönyörrel és gyötrelemmel vegyes kavalkádban találod magad, amiből többé nincs kiút!
Most induló bejegyzéssorozatomban régi és új, klasszikus és kevésbé ismert, népszerű és méltatlanul mellőzött antológia-sorozatokat mutatok be, a teljesség igénye nélkül, nem megjelenési sorrendben.

Most éppen egy nagyon friss darab kerül terítékre.

Guillermo del Toro's Cabinet of Curiosities (2022)

magyar cím: Guillermo del Toro: Rémségek tára

A műsor házigazdája Guillermo del Toro. A spanyol származású filmrendező a rémisztő, nem ritkán sokkoló elemekkel tarkított, történelmi témájú rémmesék mestere. Bár munkái közt vannak jobb-rosszabb darabok, becsúszott pár tűrhetőnél nem több iparosmunka, egyszer-egyszer önmagát ismételte, egyedi látásmódja, hangulatos víziói és nem egy kiváló alkotása miatt mindenképpen a jobb rendezők közé sorolnám. Ha nem lennék úgy oda a Faun labirintusáért, azt mondanám, a Rémálmok sikátorával elérte pályája eddigi csúcsát. Mindenképpen összeszedettebb alkotó, mint a szintén sajátok látásmódjáról elhíresült mesélő, M. Night Shyamalan.

Bár del Toro most csak házigazda, a történetek elmesélését meghívott rendezőkre és írókra bízta, természetesen minden epizód magán viseli a kézjegyét. Aki csak párat látott a rendező filmjei közül, az tudja mire számítson: horrorisztikus tündérmesékre, történelmi korokat és néphagyományokat, vagy klasszikus műveket megidéző történetekre, hangulatos látványvilágra, amelynek erejét, a szép képek és kosztümök mellett a hagyományos (kézműves, bábfilmes...) technikákat sem nélkülöző effektek, és az egyszerre groteszk és művészi rémbizájn adja.

Az epizódok nyitányában a házigazda mindig fogadja a nézőket, és bemutat egy, az önmagában is lenyűgöző kuriózum-tárolóban rejtőző, különös tárgyat, amely kapcsolódik a történethez. A házigazda színre lépése és a különös tárgy bemutatása klasszikus antológia-filmes toposzok.

Első rész

Lot 36 (36-os tároló)

Az epizódot Guillermo Navarro rendezte, aki ebben a státuszában leginkább a sorozatok világából ismert, del Toro több játékfilmes produkciójánál is segédkezett. Az író, Regina Corrado szintén sorozatos színtérről jött, több epizódot írt például a The Strain sorozatba (Guillermo del Toro szórakoztató vámpíros bio-horror regényéből kalapált széria).
A főbb szereplők: Tim Blake Nelson, Sebastian Rochè, Elpidia Carillo, Demetrius Grosse, Martha Burns

Miután megismerjük a címszereplő raktárhelyiség egykori tulajdonosát (aki éppen egy mosómedve feltrancsírozása közben kap szívrohamot), egy raktárvásáron (az USA egyik kedvelt, pénzes hobbija) találjuk magunkat, ahol első látásra nem túl szimpatikus hősünk éppen a szóban forgó raktárat veszi meg. A régi kacatok feltúrása közben csak néhány érdekességet talál: egy gyertyatartót, néhány drága széket és egy szépen faragott, dohányzó asztalhoz hasonló tárgyat, amiről egyből levágja a néző, hogy szeánszasztal. Akad még egy régi fotóalbum, meghitt családi pillanatokkal, szvasztikás zászlós felvonulással, de ezeket hátrahagyva, a boldog új tulajdonos végül az antik bútordarabokat becsülteti fel. Az okkult kegytárgyak iránt érdeklődő régiségkereskedők, egyből látják, hogy valami igazán különleges leletről van szó, ki is pottyan a szeánszasztal fiókjából három grimoire. Azonban az igazán nagy fogás, a sorozat negyedik darabja lenne, ezért Nick (a főhős) és Roland (a szakértő) visszatérnek a raktárba, hogy megkeressék azt. Hamarosan kiderül, hogy a 36-os raktár előző tulajdonosa sokkal nagyobb és rémisztőbb titkot rejtett el odabent, mint pár régi könyv és bútor.

Ez egy modern környezetben játszódó darab, így nem meglepő módon mai társadalmi kérdéseket is érint: felmerül a veteránok helyzete, megjelenik a raktárvásár (mint a kapitalizmus esszenciáját nyújtó "szórakozás") sötét oldala, szóba kerül a bevándorlás és a nacionalizmus kérdése is. Bár a rettenet kapujába vezető út klasszikus rémirodalmi sémát követ, végül ez is egy fajta "természetfölötti, társadalmi igazságszolgáltatáshoz" vezet. Ez ugyan tűnhet modern dolognak, akár éppen tipikusan "Netflixes" dolognak is, de az igazság az, hogy a történet ilyen módú lezárása a legkorábbi antológia-sorozatoknak is sajátossága volt.

A kozmikus rettenet forrása, a démoni entitás ábrázolása kellően félelmetes, belegondolva egészen őrjítő. Tény, hogy itt nem számíthatunk végletekig fokozott sejtetésre, a részletek homályban hagyására. Ennek oka egyszerűen a házigazda, Guillermo del Toro személye (sajnos ennek tudatában kell majd leülnünk a Lovecraft műveit adaptáló epizódok elé is).  A Lot 32 tudatosan építkező, érdekes háttérinformációkat adagoló történet, korrekt nyitány.

Második rész

Graveyard Rats (Temetői patkányok)

A rendező, Vincenzo Natali talán jobban ismert két sci-fi horrorjáról (Kocka, Hibrid), de igazából sokkal több sorozatepizódot rendezett (Hannibal, Wayward Pines, Westworld), mint egész estés játékfilmet. A történet Henry Kuttner novelláját dolgozza fel. Kuttner a XX. század első felének jelentős fantasztikus írója, Lovecraft barátja, több Cthulhu-mítosz témájú mű szerzője. Magyarul novellái jelentek meg több galaktika lapszámban és pár antológiában, legutóbb például a Somogyi Gábor szerkesztette Árnyak az időn túlról kötetben. Több művét dolgozták már fel antológai-sorozatokban is, olyan legendás műsorokban jelent meg a neve, mint a Lights Out, a Tales of Tomorrow, vagy az első The Twillight Zone. Maga a Graveyard Rats is feldolgozásra került már a 96-os The Trilogy of Terror II-ben.

A történet az 1800-as évek végén játszódik, ahol éppen felfutóban van a halálbiznisz – nem csak a temetkezési vállalkozók, de az elhunytak vagyontárgyain élősködő boncmesterek és a sírrablók tekintetében is. Utóbbi ősi szakmát űzi a főszereplő is. Legutóbbi nagy fogása azonban meghiúsul, "ügyfelét" ugyanis patkányok viszik magukkal egy méretes járaton keresztül. Szegény Masson (David Hewlett alias Dr. Rodney McKay remek alakítása) sokkal tartozik nagyon rossz embereknek, ezért nincs más választása: alászáll a poklok poklába, hogy megszerezze a hőn áhított kincset. Odalent elég zsúfoltan vannak: patkányhordák, egy disznó méretűre hízott anyapatkány és egy ghoul is megnehezíti hősünk életét. Éppen csak a föld alatti fekete templom őrzésére odaállított Cthulhu-szobor nem éled fel, de hát az már mégiscsak túlzás lenne, még del Toro-tól is, nem?

A történet egyszerű, a "gyengébb" lovecrafti történetekhez sem igen mérhető, de elviszi a hátán a miliő (Salem iparosodó városában vagyunk, ahol semmit nem ér az emberi élet, és ahol még suttogva mesélik a boszorkányokról és titkos, okkult helyekről és rítusokról szóló történeteket, amelyeket a bevándorlók által behozott néphagyomány is csak gazdagít), és a tény, hogy az alkotók groteszk humorral tálalják. A néző végül azt sem tudja, melyik érzelmének adjon utat: a hullák és a patkányok látványa okozta undorának, a klausztrofóbiájának, a klasszikus rémtörténetek iránti rajongásának, vagy az epizód végi, kötelező "igazságszolgáltatás" feletti bűnös elégedettségének?