Ebben a sorozatban sorra veszem a klasszikus rémirodalom, illetve a lovecrafti kozmikus horror és rokonstílusai hazai kiadástörténetének állomásait. Nem időrendben, hanem időről-időre levéve egy-egy érdekes kötetet a polcomról.
Ha követed a sorozatot, egyre teljesebb képet kapsz arról a folyamatról, ahogyan ez a rendkívül sokszínű irodalmi világ teret hódított magának hazánkban is. Azonban ne feledd, teljes képet csak a világirodalmi kultúrkincs egészéből kaphatsz! Ennek megismerésében segítségedre lesznek a The Black Aether online magazin, a Magyar H. P. Lovecraft Portál, a Magyar H. P. Lovecraft Társaság, és ezek projektjei, illetve a Zothique blog.
Azimum lovecrafti magazin 1. szám (I. évfolyam, próbaszám; 2016)
A lapszám Somogyi Gábor kiadó-szerkesztő előszavával nyit, melyben Lovecraft fontos esszéjéből, a Jegyzetek a rémtörténetek írásáról címűből idéz, illetve felvázolja a magazin küldetését:
“Feladatunk, hogy egy magazin keretei közt is folytassunk egy Lovecraft-diskurzust, amely célja az író életének és munkásságának megismertetése az olvasóközönséggel.”
Ennek a küldetésnek a magazin a mai napig megfelel, ám túl is haladta: az Azilum immár a rémtörténet fejlődéstörténetéről, Lovecraft elődeiről, kortársairól és stílusának fontosabb követőiről is szól. Az első szám azonban még próbaszám volt. Ha mellé helyezzük mondjuk a legutóbbit, két különbség azonnal szembe tűnik. A nyitószám mindössze negyven oldalas volt, ezért füzet alakú, jelentős azonban a különbség a beltartalom tekintetében is: míg ma a magazin a fikciós művek közlésére koncentrál, addig az első számban zömében tanulmányok, értekezések, ismeretterjesztő írások olvashatók.
Állandó rovatok az Arkham attraktor (hírösszefoglaló), az Ex libris (könyvajánlók), a Scriptorium (fikciós művek), a Traktátum (tanulmányok, esszék), Laterna magica (filmajánlók). Most a Scriptorium és a Traktátum anyagait veszem sorra.
Rögtön az első fikciós mű a magazinban egy érdekes darab. H. P. Lovecraft The Poem of Ulysses, or The Odyssey című verse nyolcvannyolc sorban taglalja Homérosz Odüsszeiájának eseméyeit, méghozzá időrendben (megtanultuk: az Odüsszeia in medias res kezd, később idézi fel az előzményeket). Érdekessége, hogy Lovecraft ezt a művét hat évesen írta! Nem ez a szerző legjobb költeménye, bár szégyellnie sincs mit rajta, jelentősége inkább az, hogy megmutatja: Lovecraft kapcsolata az irodalommal milyen korán kibontakozott. A vers eredeti nyelven olvasható a magazinban, informatív jegyzettel.
Ezt követi Takács Gábor Cthulhu ébredése című esszéje, melyben Lovecraft vallási örökségéről ír. Lovecraft öröksége, munkáinak elemei számos formában élnek tovább a populáris és underground kultúrában. Sajátos megjelenési formájával a “modern vallások” körében találkozunk. Ezek elsődleges mozgatórugója Lovecraft vízióinak vallásos megtapasztalásként való átadása, és a hit abban, hogy az író műveiben megjelenő egyes elemek és entitások a valóságban is léteznek. Takács Gábor sorra veszi a fontosabb “gyülekezeteket” és vallásteremtő törekvéseket, melyek általában egy-egy karizmatikus vezető köré szerveződnek. Félresöpör néhány mítoszt Lovecraft életével kapcsolatban (pl. a Necronomicon nem létezik; HPL nem találkozott Crowley-val). Hasznos írás, különösen a tekintetben, hogy a témát hamisan bemutató cikkek és sajnos kiadványok is jelentek meg idehaza, így nem árt eloszlatni a ködöt.
David Haden Walking with Cthulhu című kötetében H. P. Lovecraft életét, utazásait, sétáit a pszichogeográfia szemszögéből vizsgálja. A Guy-Ernest Debort 1955-ös esszéjéből származó kifejezés megfejtésére (a szavak puszta jelentésén túl) nem vállalkoznék, de a lényege a táj, és elsősorban a városi, épített környezet lélektani megtapasztalása. Érzésem szerint ez ma már inkább művészeti filozófia, mint pszichológiai elmélet, de ezt ne vegyétek tőlem objektív kritikának!
A lényeg, hogy Lovecraft szeretett sétálni, és a séták során szerzett tapasztalatai lelkileg hatottak rá. Az Azilum magazinban a tanulmánykötet előszava szerepel, amiből számomra az derül ki, Haden Lovecraft New York-i sétáit veszi alapul. Ez érthető, ha a város és az ember kapcsolatát vizsgáljuk, de tudnunk kell, hogy Lovecraft természeti környezetben, Providence ősi tájain is gyakran utazott, túrázott. A különböző tanulmányok gyakran egyetlen nézőpontból vizsgálják a szerző munkásságát, ami soha sem ad teljes képet.
A Walking with Cthulhu mégis izgalmas olvasmánynak tűnik, sajnos jelen pillanatban nem érhető el ingyen.
Ha már szóba került Lovecraft gyermekkora, két “korai zsenge” is olvasható a magazinban. Az A kis üvegpalack (Molnár Balázs fordítása) című egypercest hat, az A rejtett barlang, avagy John Lee kalandja (Somogyi Gábor fordítása) címűt nyolc évesen írta a szerző. Míg az előbbi egy rövid tanmese az emberi kapzsiságról, addig az utóbbi viszont a rémtörténetek kedvelőinek is csemege. Ha a természetfölötti rettenet megtapasztalása nem is, az iszonytató végkifejlet már megjelenik benne. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy a gyermek Lovecraftnak mivel volt tele az elméje, és így miben különbözött ő a mai hasonló korú gyermekektől, akik hat-nyolc évesen esetleg már oda-vissza megnézték az összes klasszikus horrorfilmet.
Az Azilum nyitószámában szerepel Lovecraft egyik leghatásosabb műve, a Nyarlathotep, mely mellé egy igen tartalmas kommentárt is olvashatunk. A művet Somogyi Gábor fordította, valamint vélhetőleg a majd’ egy oldalas jegyzetet is ő írta hozzá.
A “fekete fáraó” a szerző szörnypanteonjának karizmatikus alakja, akinek/aminek azonban (mint az a legtöbb lovecrafti entitásról elmondható) a köztudatban élő karakterisztikáját és vizuális megjelenését az utókor “tette hozzá”. Itt nem is szörnyistenként, hanem spirituális tanítóként jelenik meg. A Nyarlathotep nem rémtörténetként, hanem érzelmek és gondolatok sokféleségét megindító, szenvedélyes prózaversként értelmezhető.
Ezután olvashatunk egy rövid interjút S. T. Joshival, ami eredetileg a Temple of Dagon oldalon jelent meg. S. T. Joshi irodalomkiritkus, irodalomtörténész, a klasszikus rémirodalom és a weird fiction szakavatott ismerője, és nem mellesleg Lovecraft munkásságának és életútjának egyik, ha nem a legelhivatottabb kutatója, így a lovecrafti örökség ápolásának zászlóvivője.
Ha többet akarsz tudni róla, érdemes ellátogatnod a The Black Aetherre, ahol tartalmas interjú olvasható vele, amelyben Schubert István, Tomasics József és Vidra Gyula tettek fel neki kérdéseket.
Egyébként Joshi munkásságának végigolvasása minden Lovecraft- és rémtörténetrajongó számára izgalmas, életre szóló, költséges, de felemelő hobbi lehet.
Wendy N. Wagner A boszorkányház görbülete (Somogyi Gábor fordítása) zaklatott, nyomasztó rémlátomás, pszichedelikus prózaversként működik. Ez a darab mintha nem passzolna a magazin többi írásához, hiszen kortárs író munkája. A szerző munkásságát nem ismerem, de a bibliogáfiáját átnézve, bizony örülnék neki, ha magyar nyelven is olvashatnám egyes regényeit, novelláit. A The Deer Kings még talán illene is az Agave profiljába.
Ha csak egy okot kellene megemlítenem, hogy miért kötelező minden Lovecraft-rajongónak elolvasnia az Azilum első számát, az a Közhelyek könyve (Somogyi Gábor fordítása), ami lényegében H. P. Lovecraft “ötletfüzete”, amelyben gondolatait, álmait, történetterveit jegyzi le. Irodalomtörténeti jelentősége (egy egész oldalas jegyzet világít rá a fontosabb összefüggésekre) mellett az alkotói folyamat megértésében is segít, és nem utolsó sorban jó példa az alkotni vágyóknak. Írd meg Te is a saját Közhely-gyűjteményed! Nem tudhatod, mikor mennyi fog megvalósulni belőle, de ne hagyd veszni a gondolataidat!
Olvashatjuk még a lapszámban Michel Houellebecq Contre le mond, contre la vie (ha így jobban tetszik: Against The World, Against Life) Lovecraft-életrajzának előszavát (Somogyi Gábor fordításában). Már ebből kiderül (de Somogyi Gábor könyvajánlója, ami szintén olvasható az Azilumban, is rávilágít), hogy a provokatív témáiról híres francia szerző (nagy kedvencem amúgy) H.P.L. különcségére, depresszív hajlamaira, és a világgal és az élettel való szembenállására helyezi a hangsúlyt, minderről azonban tudnunk kell, hogy jórészt mítosz. Houellebecq-ben azt a rajongót (szakdolgozatát is lovecraftről írta) fedezem fel, aki görcsösen ragaszkodik ahhoz a vágyképhez, hogy rajongása tárgya “rokon lélek”, vagy “hozzá hasonló”. Így aztán nem kell meglepődnünk azon, hogy Houellebecq Lovecrafttal kapcsolatban “megszállott rasszizmusról” beszél, és ennek ráadásul nagyobb jelentőségét is sejteti. Megkockáztatom, hogy a Contre le mond, contre la vie inkább Houellebecq-ről szól, mint Lovecraftról, de nem kétlem, hogy fontos olvasmány. Örülnék egy magyar kiadásnak.
Végül pedig Molnár Balázs értekezik Robert E. Howard pesszimista világképéről az A sötétség hona című esszéjében. Howard Lovecraft barátja volt, és barátságuk mintaértékű: világnézetük, alkotói látásmódjuk sok tekintetben szemben álltak egymással, szenvedélyes vitákat is folytattak levélben, amihez foghatóan igényes és a résztvevők talentumához méltó kommunikációt manapság ritkán tapasztalunk.
A legnagyobb különbség kettejük világnézete között abban rejlik, ahogyan az emberi civilizáció jelentőségét látták. Lovecraft hitt abban, hogy a civilizáció nem más, mint diadal az állatias káosz felett. Az emberi civilizáció bukását rémlátomásként, iszonytató jövővízióként élte meg. Howard ezzel szemben az “egyszerűség filozófiáját” vallotta. Szerinte minden természetes formája a barbarizmus (ami alatt nem azt értette, ami mondjuk a Conan-filmekből kiviláglik). Molnár Balázs azt is kifejti, Howard világnézete hogya táplálkozik klasszikus filozófiákból, és hogyan kapcsolódik XX. századi politikai irányzatokhoz. Némelyik gondolatát (például az erőforrás-gazdálkodásról és területi terjeszkedésről szólókat) nem árt mai szemmel is alaposan megvizsgálnunk.
Összességében:
Az Azilum első száma kihagyhatatlan minden horror/weird fiction rajongónak. Azoknak is, akiket nem éppen H. P. Lovecraft személye és munkássága érdekel. Bár ez a lapszám a Dunwich Market webshopból letölthető ingyen, jövőre talán megvalósulhat az Azilum magazinok újranyomása, így azok is beszerezhetik a nyomtatott verziót, akik lemaradtak róla. Erősen ajánlott!
