Az ismeretlentől való félelem ábrázolása, átadása a lovecrafti rémirodalom fundamentuma. Lovecraft szerint az emberiség legősibb és legerőteljesebb érzése a félelem, és a legősibb és legerősebb félelem az ismeretlentől való félelem. Arra is rájött, hogy az emberi kíváncsiság, a megismerés vágya ugyanúgy hajt minket.
Lovecraft műveiben az ismeretlen a kozmosz sötétjében, évmilliók távolságában, az óceánok mélyén, párhuzamos realitásokban, álomföldeken, okkult tanok szentségtelen könyveinek sorai között lakozott. Bár az ember a tudomány (és némi titkos tudás) segítségével ugyan kitágíthatta a megismerés határait, a világegyetem ismeretlen erői végső soron rejtve maradtak számára. Hiszen ha csak apró részletét is megismerjük, megtapasztaljuk a végső igazságnak, elménk összeroskad a nyomás alatt, sorsunk a halál vagy a téboly.
De mit jelent valójában ismert és ismeretlen, megismerhető és megismerhetetlen közötti különbség? Annál is inkább érdemes elgondolkodni ezen, mert olvastam olyan véleményeket, hogy az emberiség mára "meghódította" a világegyetemet, a tudomány ledöntött minden falat, ezért az ismeretlentől való félelem ma már elavult motívum, vagy legalábbis nehezebben átélhető ma, az internet, az űrkorszak, a nanotechnológia, stb. korában.
Nemrég néztem meg egy előadást a Spacejunkie (űrkutatás témával foglalkozó online magazin) Youtube-csatornáján, amelyben a házigazdák (Dávid és Szabi) Detre Örs Hunort (a James Webb űrtávcső MIRI projektjének európai elektronikai vezetője) látták vendégül, aki nézők által is feltett kérdésekre válaszolt. Örs rendkívül tartalmas prezentációval készült erre az alkalomra, megismerhettünk számos technikai részletet az űrtávcsővel kapcsolatban és a világegyetem titkaiba is betekintést nyertünk. Érdemes követni a Spacejunkie-t, ha ilyen és ehhez hasonló előadásokat hallgatnál, vagy könnyfakasztóan gyönyörű rakétaindításokat néznél meg.
Szóba került, hogy mekkora az univerzum ismert és ismeretlen (illetve "ismert ismeretlen" és "nem ismert ismeretlen"), valamint megismerhető és nem megismerhető része. Két fantasztikus témát emelnék ki, ami a felvezetett irodalmi témát is elmélyíti. Előre jelzem, hogy én nem vagyok szakértője a területnek, csak laikusként tudom értelmezni és átadni is az elhangzottakat.
Először is a világegyetem, amelyben élünk áll egyrészt anyagból és energiából (anyag és energia ugyanaz, a közérthetőség kedvéért szedem ketté a két fogalmat). Az általunk látható és érzékelhető anyag és energia alkotja azt a realitást, amely körülvesz minket. Tudósok, köztük kiváló magyar tudósok is bebizonyították, hogy létezik a sötét anyag és a sötét energia is. Ezek olyan "anyag- és energiatípusok" amelyeket nem látunk, nem érzékelünk, de – és ez nagyon fontos – tudjuk, hogy léteznek, mert (nem sötét) anyagi világunkra hatást gyakorolnak! Csábító és egyben félelmetes a gondolat, hogy a mi anyagi univerzumunk mellett létezik egy sőtét univerzum is, de vigyázat: ez téves elképzelés! Szó sincs (itt, még) párhuzamos realitásokról: anyag, energia, sötét anyag és sötét energia együttesen alkotják azt az egy univerzumot, amiben élünk, ami az otthonunk. Bár a világegyetem látható, érzékelhető anyagi részéből sem ismerünk még mindent, döbbenetes belegondolni, hogy mekkora ehhez viszonyítva a sötét anyagból és sötét energiából álló rész, amelyet nem láthatunk? Nos jelenlegi ismereteink szerint a világegyetem összes anyagának/energiájának kevesebb mint 5 %-a látható anyag/energia, a maradék több mint 95 % nem látható, nem érzékelhető, azaz sötét anyag/energia.
Ez szinte felfoghatatlan, de ne feledjük, hogy még mindig a megismerhető univerzum keretein belül gondolkodunk! Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent valójában az ismeretlen, még mélyebbre kell hatolnunk térben és időben egyaránt.
A világegyetem távlatai döbbenetesek. Míg a tudományos fantasztikus művek csillaghajói naprendszereket, galaxisokat szelnek át egy szempillantás alatt, a valóságban semmi sem lehet gyorsabb a fénynél. A fénysebesség egy óriási sebesség, de szinte semmi az univerzum méreteihez viszonyítva, de még saját naprendszerünk megismerése is nehézkes vele. A Holdról visszaverődő fény 1,22 másodperc utazás után érkezik meg szemünkbe. A Nap már egy sokkal távolabbi objektum: nyolc percbe telik, amíg fénye eljut hozzánk. Ez azt jelenti, hogy amikor felnézünk a Napra, annak múltbéli énjét, nyolc perccel fiatalabb önmagát látjuk! A "szomszédos" Androméda galaxis 2,5 millió fényévre van tőlünk – a fényév ugyan távolság-mértékegység, lényegében azt jelenti, hogy az Androméda fénye 2,5 millió év alatt jut el hozzánk. Beláthatunk egy ősi múltba! Amikor valamilyen eszközzel még távolabbi objektumokat figyelünk meg, akkor sok esetben évmilliárdokat repülünk vissza az időben. A James Webb űrtávcső segítségével olyan galaxisokat is megfigyelhetünk, amelyek 13 milliárd évesnél is idősebbek, de ismét kihangsúlyozom: a 13 milliárd évvel ezelőtti állapotukban látjuk őket! Ez egy olyan távoli időszak, amely mindössze évszázmilliókban mérhető időbeli távolságban van a világegyetem történetének kezdetétől: az Ősrobbanástól.
Az Ősrobbanás már önmagában is elképesztő valami, sem megérteni, sem megmagyarázni nem könnyű, viták sorát generálta eddig is és generálja még vélhetően sokáig. Ismert és megismerhető, ismeretlen és megismerhetetlen körüli filozofálgatásunk végére is pontot tehet. Hiszen eddig még csak arról beszéltünk, hogy akármilyen hatalmas is a világegyetem nem ismert része, a tudomány fejlődésével egyre többet és többet ismerhetünk meg belőle. De ami most jön, attól tutira eldobod az agyad!
Az Ősrobbanás pillanatától kezdve a tér tágul, az univerzum objektumai (galaxisok, fekete lyukak...) közötti távolság folyamatosan nő. Ezért (és mivel a fénysebességet nem ugorhatjuk át) van, hogy a távoli objektumoknak a múltjába láthatunk bele, a még távolabbiak pedig idővel eltűnnek (megszöknek) a szemünk elől. Az úgynevezett inflációs elmélet szerint az Ősrobbanást követő töredékmásodpercben (felfoghatatlanul rövid időintervallumról van szó) a tér tágulásának üteme a fénysebességnél is gyorsabb volt. Ez azt jelenti, hogy a világegyetemnek van egy része, amely időben és térben is olyan távol van tőlünk, hogy soha semmilyen körülmények között nem láthatjuk, nem érzékelhetjük, nem ismerhetjük meg! Később az univerzum tágulása lelassult (de nem szűnt meg), ezért láthatjuk a James Webb űrtávcső csodálatos felvételeit és a nem kevésbé gyönyörű csillagos eget.
De mekkora lehet az univerzum soha meg nem ismerhető része, az ismert és megismerhető részhez képest? Mekkora a világegyetem azon része, amely az Ősrobbanás utáni töredékmásodpercben létrejött? Nos a számítások szerint, a világegyetem azon része, amely mindörökké eltűnt a szemünk elől, a VALÓDI ISMERETLEN, százezer-trilliószor (ez a tíz huszonharmadik hatvány, egy egyes és huszonhárom nulla) nagyobb, mint a megismerhető rész, aminek pedig csupán elenyészően kis részét ismerjük.
Más témát is felhozhattam volna az űrkutatás helyett, de friss volt az élmény. Beszélhetnénk a génsebészetről, biotechnológiáról, a jövő félelmetes kilátásairól, a múlt titkairól... A lényeg ugyanaz: aki szerint az ismeretlentől való félelem már nem megélhető, nem átadható érzés, az egyrészt fantáziátlan – ami szomorú –, másrészt nem nyitott a világ, a világegyetem fantasztikus jelenségeire és lehetőségeire – ami megbocsáthatatlan.
A Spacejunkie oldala:
Kezdőlap | spacejunkie.hu - Egy blog az űrutazásról, magyarul, érthetően.
Detre Örs előadása:
